HA ÉHEZEL AZ ÉLMÉNYEKRE, AKKOR IRÁNY A DERECSKEI ÉLMÉNYKERT!

A város zajától távol, az alföldi síkságon, mint egy oázis tűnik fel a Derecskei Élménykert, ami sokszínű programokat kínál az év bármely napján családoknak, gyerekeknek, de akár a barátokkal, kollégákkal töltött közös napokra is jó választás.

A Debrecentől, mint egy 20 percre lévő családi vállalkozás nemcsak nyitott gyümölcsöskerttel, de étteremmel és konferenciaközponttal, valamint a régióban egyedülálló módon színes gasztro- és élményprogramokkal várja a vendégeket.

Az idelátogatók a nyitott kertben barangolva megismerhetik a hagyományos almatermesztést és a fenntartható zöld technológiákat, a gasztronómia iránt érdeklődők pedig nemcsak a Hajdúság legjobb fogásaiból, de a környék különleges hangulatából is ízelőt kaphatnak.

Az Almavirág Étterem és a kapcsolódó programok az egész családnak aktív pihenést nyújtanak. A helyi alapanyagokból készült ízletes ételek, valamint a jó hangulatú borkostoló a felnőttek, míg a gyerekek szórakozását a kert és a digitális játszóház biztosítja.

Fontosnak tartjuk a jövő nemzedékének, a gyerekek edukációját is, így digitális játszóházunkban a gyerkőcök játékos módon ismerkedhetnek meg a fenntarthatósággal, tanulhatnak arról, hogyan kerülnek az élelmiszerek a tányérra, valamint milyen folyamatokon megy keresztül a gyümölcs, mielőtt a poharakba kerül.

A hely tökéletesen megfelel a kisebb családi rendezvénytől a több száz fős szakmai konferenciáig. A több mint 400 négyzetméteres terem teljesen személyre szabható, így lehetőség nyílik akár a színházszerű elrendezésre, az állófogadásokra is, valamint 3 különbejáratú szekcióra is bontható, ami alkalmas workshopok, szakmai előadások lebonyolítására is.

A Derecskei Gyümölcsös a természetesség harmóniáját sugározza, ahol az almafák árnyékában mindenki megtalálja a kikapcsolódást és a feltöltődést. Álmodja meg a tökéletes napot, és mi segítünk a megvalósításban!

Sajtóközlemény – 2021. 12. 23.

Meglévő természeti értékekben rejlő turisztikai potenciál fejlesztése Derecskén

A Derecskei Kertbarátok Hagyományőrző Egyesülete a Széchenyi 2020 program keretében a megye és Derecske térsége számára fontos turisztikai fejlesztést valósított meg közel háromszázmillió forintból. A megvalósító számára kulcsfontosságú cél volt a modern és a hagyományos mezőgazdasági kertkultúra a modern ember számára szórakoztató tevékenységként való megmutatása, a gasztro- és hivatásturizmus élénkítése.

Megvalósítási hely: Derecske, 075/1; 075/2; 075/3 hrsz.

Összköltség: 294.564.204.-Ft

Támogatás: 243.711.158.-Ft

Önerő: 50.853.046.-Ft

A Derecskei Kertbarátok Hagyományőrző Egyesülete fontos feladatának tartja a hagyományos és modern mezőgazdasági kultúra bemutatását, tárgyi emlékei gyűjtését, a környezeti neveléssel kapcsolatos iskolai programokban való közreműködést, a természeti értékek felkutatását, védelmét.

A Széchenyi 2020 program keretében, közel kétszázötvenmillió forint támogatásból megvalósult TOP 1.2.1.-2015- HB1-2016-00007 számú, „Meglévő természeti értékekben rejlő turisztikai potenciál fejlesztése Derecskén” elnevezésű projekt során kézműveskedésnek és a hagyományőrző foglalkozásoknak otthont adó foglalkoztatótermek, szociális helyiségek, az eszközök számára szükséges raktárak kialakítása történt meg.

Egy meglévő épület átalakításával, a Csapatházban három, egyenként negyven fő befogadására alkalmas vetítő- és foglalkoztatóterem és egy bemutató kézművesfoglalkozásokra alkalmas terem került kialakításra. Itt kaptak helyet a szociális helyiségek, raktárak és az akadálymentesített mosdó.

A tudományos játszótér szintén egy meglévő épület átalakításával jött létre. Az interaktív játszótérhez irodahelyiség, tároló és szociális helyiségek kapcsolódnak. A negyven fő befogadására alkalmas digitális élményterem öt, programokat tartalmazó interaktív mobil, illetve beépítettt interaktív projektorral van felszerelve. Beszerzésre kerültek még játszótéri eszközök és interaktív játékok, informatikai eszközök, külső és belső berendezési tárgyak, elektromos kisbusz és konyhai gépek, eszközök.

Az attrakció népszerűségéhez, a látógatóbarát élményhez elengedhetetlen volt a rendezett környezet kialakítása a teljes területen. A parkban pihenőpadok és útjelző táblák szolgálják a látogatók kényelmét, segítik tájékozódásukat.

Megvalósult tehát a múlt, jelen és a jövő mezőgazdasági, illetve élelmiszer előállítási gyakorlatának, szokásainak és a modern kor kihívásainak interaktív bemutatása, a digitális technika ötvözése a hagyományos játékelemekkel.

A létesítmény 2022. januárban nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A beruházás újabb lépése Derecske országosan ismert, regionálisan meghatározó gasztro- és élményturisztikai központtá fejlődésének: a csapatház workshopok, konferenciák, szakmai rendezvények teljeskörű, magas színvonalú lebonyolításának ad teret és biztosít minden feltételt. Konyhájában élményfőzésre van lehetőség, a tudományos játszóház pedig a digitális technikát ötvözve a hagyományos játszóelemekkel, a gyermekek számára nagymozgásos szabadidős tevékenységeket és oktatóprogramokat biztosít. Az Okoskertben „Élmény Quiz” várja a látogatókat. A helyszín kitűnő desztináció gyermektáborok számára is. A beruházás következtében az újabb célközönség bevonásának hatására tovább növekszik Derecske szűkebb környezetének ismertsége, a Hajdú-Bihar megyében turisztikai attrakcióval eltölthető idő mennyisége.

További információ: derecskeikertbaratok@gmail.com

Sajtóközlemény – 2020. 02. 25.

Meglévő természeti értékekben rejlő turisztikai potenciál fejlesztése Derecskén

A Derecskei Kertbarátok Hagyományőrző Egyesülete a Széchenyi 2020 program keretében a megye és Derecske térsége számára fontos turisztikai fejlesztést valósít meg a projekt végrehajtásával több mint kétszázötvenmillió forint támogatásból. A megvalósító számára kulcsfontosságú cél a modern és a hagyományos mezőgazdasági kertkultúra a modern ember számára szórakoztató tevékenységként való megmutatása, a gasztro- és hivatásturizmus élénkítése. Az új töltött tartózkodási idejét, új turisztikai vonzerőként további lehetőségeket kínál a megyébe érkező vendégek számára.

A Derecskei Kertbarátok Hagyományőrző Egyesülete – mint kedvezményezett – különleges specialitása a kertgazdálkodást folytató autonóm közösségek sajátos szokáshagyományainak felelevenítése, turisztikai célú hasznosítása. Ezért fontos feladatának tartja a hagyományos és modern mezőgazdasági kultúra bemutatását, tárgyi emlékei gyűjtését, a környezeti neveléssel kapcsolatos iskolai programokban való közreműködést, a természeti értékek felkutatását, védelmét.

A Széchenyi 2020 program keretében, összességében 267, 95 millió forint támogatásból most induló TOP 1.2.1.-2015- HB1-2016-00007 számú, „Meglévő természeti értékekben rejlő turisztikai potenciál fejlesztése Derecskén” elnevezésű projekt a megyei szintű turisztikai vonzerő elemeire épülő, helyi gazdaságot élénkítő fejlesztés, amely hozzájárul a turista térségben, illetve helyben tartózkodási idejének hosszabbításához. Olyan fejlesztés valósul meg tehát, amelynek következtében – a munkahelyteremtés mellett – egy új célcsoport, a gasztro- és hivatásturizmus során térségünkbe érkező vendég is elégedetten távozhat a térség szolgáltatásainak igénybevétele után.

A támogatásból az egyesület megkezdi a kézműveskedésnek és a hagyományőrző foglalkozásoknak otthont adó foglalkoztatótermek, szociális helyiségek, az eszközök számára szükséges raktárak kialakítását. Meglévő épület átalakításával biztosítja majd a múlt, jelen és a jövő mezőgazdasági, illetve élelmiszer előállítási gyakorlatának, szokásainak és a modern kor kihívásainak interaktív bemutatását: a digitális technika ötvözését a hagyományos játékelemekkel. A projekt kisebb mértékben lehetővé teszi a tevékenységhez méltó zöld környezet igényes kialakítását, parkolóállások, utak kiépítését.

Összességében elmondható, hogy a fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy a helyi hagyományok modern köntösben, a nagyközönség számára szórakoztató tevékenység formájában megtapasztalhatóvá váljanak. Az újabb célközönség bevonásának hatására tovább növekszik a megye és a város szűkebb környezetének ismertsége, turisztikai attrakcióval eltölthető idő mennyisége.

További információ: derecskeikertbaratok@gmail.com